Madách Imre

Viszontlátás

Hittem, hogy boldog levél nélkűlem.
S elválásunk kínja csak nekem jutott,
Hittem, hogy szerető férj karában
Kebled, mint hajós a révben, megnyugodt.

Újra látlak. Arcodnak rózsáin
Régi kedv helyett most hervadást lelek,
Boldogság helyett könnyben ragyognak
A hajdan vidám, most lankadó szemek.

Versengtél a pacsirták dalával,
S hangod sír most, mint az árva őszi szél,
Kebled hervadó virágin, melyek
Oly dúsan nyílának, ahogy szeretél.

Nem hagyott el ifjúság még téged,
Óh nő, mondd, mi hát, mi ily korán hervaszt;
Vagy nem ifjúság, de szerelem volt,
Mely reád bűvölte akkor a tavaszt?

Hej, nem keresem én úgy arcádnak
Rózsáit, de a gyászt, mely felette űl;
A rózsák másnak nyílnak, de a gyász
Értem áll ott, engem illet egyedűl.