Móricz Zsigmond

MEDVE, RÓKA, MEG AZ EMBER

Róka:
Adjon isten, medve koma!

Medve:
Adjon isten, róka koma!

Róka:
Ej be begyes, ej be merész,
Kelmed mindig csatára kész!

Medve:
Bizony nem is ajánlom,
Hogy utamba találjon
Akárki is akadni,
Ha meg akar maradni,
Bundájában, kedvében,
Becses uri bőrében.

Róka:
No, no csinyján, medve koma!

Medve:
Brum, brum, rókát eszem, koma!

Róka:
Hiszen ilyen inci-finci,
Ha kelmed csak meglegyinti,
Rögtön kiadja a párát,
De kend is megleli párját.

Medve:
Soha biz én, az a híjjom,
Nincs ki velem párbajt víjjon.

Róka:
Hát az ember?

Medve:
Hisz én kenddel
Majd elbánok, ha csúfol.

Róka:
Medve koma, kend szúrkol.
Szájjal persze hősködik,
S ha embert lát, megszökik.

Medve:
Tányértalpam,
Lompos farkam,
Hol egy ember, ide vele,
Hogyha kedves az élete.
... Ott jön egy pók két lábon,
Az az ember, barátom?

Róka:
Ez nem ember, még csak lesz,
Ne gyerekre, nagyra less.

Medve:
Itt jön egy sün, lába három.
Ez az ember? alig várom.

Róka:
Ez nem ember, már csak vót,
Alig birja a mankót.

Medre:
Irgum-burgum, mi ez már?

Róka:
Ez az ember! a huszár!...
Isten áldjon medve koma!...
(Elszalad; később találkozik a szaladó medvével)
No, hogy izlett a lakoma?

Medve:
Cudarul, csak ne nevess.
Paprikás volt a leves.
Sose láttam olyan dögöt,
Száz lépésről szembe köpött.
Tilinkóján rám fütyöle,
Most is cseng a fülem bele.
Fényes nyelvét kirántotta,
A szememet kápráztatta.
Megberetvált, beste féreg,
A májamban nőtt a méreg!
Csak nem türöm, az ebadta!
Kaptam magam, elszaladtam.
Félre! Ne állj az utamba,
Mert megeszlek ebb' a nyomba',
Kinek van ma halni kedve'?
Én vagyok a mérges medve.