Petőfi Sándor

KÉT SÓHAJ

Kecskemét városa
Siralomházában
Két ifjú legény űl
Nagy szomoruságban.

Hadd üldögéljenek!
Ugysem űlnek hónap,
Hónap ilyen tájon
Levegőben lógnak.

Előttök étel, bor,
De nem kell nekiek,
Hisz ők éhen-szomjan
Már ugysem halnak meg.

Előttök van a tál,
Előttök az üveg...
Az étel meghűlt, s a
Bor megmelegedett.

Csak ugy űldögélnek
Hallgatag kedvökben;
Nagyot sohajtanak
Egyszer mind a ketten.

"Ki után sohajtasz,
Édes jó pajtásom?"
- "Szeretőmhöz röpült
Az én sohajtásom.

Szeretőmhöz küldöm
Haldokló lelkemet,
Az egyetlenegyhez,
Ki engemet szeret.

Széles e világon
Senki meg se látott,
De kipótolta ő
Az egész világot.

Alig vettem észre,
Hogy meghalt az anyám,
Szegény jó leányzó
Ugy gondot viselt rám.

Áldom a jó lelkét,
Áldja meg az isten,
Soha életében
Egy könnyet se ejtsen!

Hát te, cimborám, te
Kiért sohajtottál?"
- "Az én sohajom is
Ott jár galambomnál.

Galamb?... majd mit mondok!
Kigyó, mérges kigyó.
Ő volt engemet a
Rosz utra csábító.

Miatta elhagytam
Jó öreg anyámat,
Aztán cserbe hagyott,
Szépen odább állott.

Átkozom-rosz lelkét
Verje meg az isten,
Holtig sírjon-ríjon,
Mást ne is tehessen.

Váljék pokolkővé
Mindenik könnycseppje,
S szivét elevenen
Hamúvá égesse!"

Pest, 1847. március