Pilinszky János

Dél

Örökkétartó pillanat! Vad szívverésem alig győzi csöndjét, csak nagysokára, akkor is alig rebben egyet a meglepett öröklét. Majd újra vár, latolva mozdulatlan, vadállati figyelme ezt meg azt, majd az egészet egyből átkutatja, nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt. Egy házat próbál végre messze-messze, méternyire a semmiség előtt megvillogtatja. Eltökélten aztán, hirtelen rá egy egész sor tetőt! Közeledik, jön, jön a ragyogás egy óriási közérzet egében - Céltalanul fölvesz egy kavicsot, és félrenéz a hajdani szemérem. Mi látnivaló akad is azon, hogy megérkezik valahol a nap, és ellep, mint a vér, a melege, hogy odatartott nyakszirtemre csap - Emelkedik az elragadtatás! Várakozom. Növekvő fényességben köztem, s egy távol nádas rajza közt mutál vékonyka földi jelenlétem.