Pilinszky János

Mary Morison

Ó Mary, tárd ki ablakod,    eljött a perc, a várva-várt! Ki téged egyszer láthatott,    fösvény aranyra mit sem ád. Vihar szelét, dühét, fagyát    kiállom én, akármi zord, csak elnyerhetném őt magát,    a drága Mary Morisont. Ragyoghatott a bálterem,    szökellhetett a tánc minap, én rádgondoltam szüntelen,    el-eltünődve, mint a vak Mert volt ott büszke, álmatag,   meg szép is, meg kell vallanom, de egy leány se mint te vagy,    oly édes, Mary Morison. Ó Mary, szánd meg hívedet,    halálba menne kedvedért, egyetlen bűne, hogy szeret,    ne vesd meg őt e vétkeért. A zaklatott kebel sebét    csitítsa gyengéd szánalom: az nem lehet, hogy mint a jég,    a szíved, Mary Morison.