Pilinszky János

Novemberi száműzetés

Megyek. Omló hajad zápora elkisér még, s te máris elveszítesz örökre, kedvesem! Ki az, ki visszatért valaha is? Egy éj - léptek nesze a múlt jajongó kavicságyán! Egy lomb szédülete! - De soha a fasor, soha a tél fele igyekvő szerelem. Magányos zongora kesereg a vidéken, s én loholok vakon, kalapomat letűrve, mig ellep tétován s alámerül november, könnyeim télvizében mig arcod elmerűl. És visszatér oda, honnét nincs visszatérés, örökre eltemetve és temetetlenűl a kezdet és a vég ködtenger-fenekére, hogy harminc év után is kisértsen odalent.