Radnóti Miklós

Kecskék

A felhők fátylasodnak,
elejtik színüket már,
a fű között sötétül;
a kis gidák kövérlő
lágy teste még világít
s elválik a sötéttül.

Egy szürke kecske állong,
szőrén a fény kialszik,
szemén kigyúl az álom,
nagy tőgyén napsütötte
füvek hatalma duzzad
s túlnéz a langy karámon.

Feldobja ujra habját
az alkony és kilobban
az ég alján eredt vér;
virágot csíp ledéren
egy bak s kétlábra állván
a hold elé nevetgél.

S mint szellem jár a másik,
vigyázva lép a gyepben,
mekeg s a hangja ében,
szakálla leng s csomóstul
apró, sötét golyókat
szór szerteszét az éjben.

Nagytelekmajor, 1942 nov. 12