Radnóti Miklós

Két töredék

1

Az este loccsant és a hosszu fák
elúsztak benne s már a köd mögött
az ébredő Nagy Medve dörmögött,

sötét lett és téged se látlak itt,
pedig mellettem állsz e lomb alatt,
de elrepülsz, kibontod szárnyaid.

Már tested sincsen. Angyal vagy talán?
hiába hagysz itt, visszatérsz, tudom.
Már tested sincs? rád is szitál a köd
s megősziti hajad a homlokod fölött.

2

S mint bánya mélyén rejlő barnaszén,
úgy rejtezik a lomb is most a ködben,
megbillen néha és arcomba csöppen
egy-egy sötét csöpp róla hűvösen.

Gondolj a köd mögé! - borzongatom magam,
örülj, hogy a világ most ködbe öltözött
és semmit se látsz! - Semmit se látnék?

Hiába ringat és hiába leng felém
a fényes gombaillat, ó jaj!
hiába áll körém a köd!

Hűvös, rothadó avarban állok,
kibomló látomásaim között.

1939 nov. 23