Radnóti Miklós
Nyolcadik
Ecloga
Költő:
Üdvözlégy, jól bírod e vad hegyi úton a
járást
szép öregember, szárny emel-é, avagy üldöz az
ellen?
Szárny emel, indulat űz s a szemedből lobban a
villám,
üdvözlégy, agg férfiu, látom már, hogy a régi
nagyharagú
próféták egyike vagy, de melyik, mondd?
Próféta:
Hogy melyik-é? Náhum vagyok, Elkós városa
szült és
zengtem a szót asszír Ninivé buja városa ellen,
zengtem
az isteni szót, a harag teli zsákja valék én!
Költő:
Ismerem ős dühödet, mert fennmaradott,
amit írtál.
Próféta:
Fennmaradott. De a bűn szaporább, mint
annak előtte,
s hogy mi a célja az Úrnak, senkise tudja ma sem
még.
Mert megmondta az Úr, hogy a bő folyamok kiapadnak,
hogy
megroggyan a Kármel, a Básán és a Libánon
dísze lehervad, a hegy
megrendül, a tűz elemészt majd
mindent. S úgy is lőn.
Költő:
Gyors
nemzetek öldösik egymást,
s mint Ninivé, úgy meztelenül le az
emberi lélek.
Mit használtak a szózatok és a falánk, fene
sáskák
zöld felhője mit ért? hisz az ember az állatok
alja!
Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty
csecsemőket,
fáklya a templom tornya, kemence a ház, a
lakója
megsűl benne, a gyártelepek fölszállnak a füstben.
Égő
néppel az utca rohan, majd búgva elájul,
s fortyan a bomba nagy
ágya, kiröppen a súlyos ereszték
s mint legelőkön a marhalepény,
úgy megzsugorodva
szertehevernek a holtak a város térein,
ismét
úgy lőn minden, ahogy te megírtad. Az ősi gomolyból
mondd,
mi hozott most mégis e földre?
Próféta:
A
düh. Hogy az ember
ujra s azóta is árva az emberforma
pogányok
hadseregében. - S látni szeretném ujra a bűnös
várak
elestét s mint tanu szólni a kései kornak.
Költő:
Már szóltál. S megmondta az Úr régen
szavaidban,
hogy jaj a prédával teli várnak, ahol tetemekből
épül
a bástya, de mondd, évezredek óta lehet, hogy
így él benned a
düh? ilyen égi, konok lobogással?
Próféta:
Hajdan az én torz számat is érintette,
akárcsak
bölcs Izaiásét, szénnel az Úr, lebegő parazsával
úgy
vallatta a szívem; a szén izzó, eleven volt,
angyal fogta fogóval
s: "nézd, imhol vagyok én, hívj
engem is el hirdetni
igédet", - szóltam utána.
És akit egyszer az Úr elküldött,
nincs kora annak,
s nincs nyugodalma, a szén, az az angyali,
égeti ajkát.
S mennyi az Úrnak, mondd, ezer év? csak pille idő
az!
Költő:
Mily fiatal vagy atyám! irigyellek. Az én
kis időmet
mérném szörnyü korodhoz? akár vadsodru
patakban
gömbölyödő kavicsot, már koptat e röpke idő is.
Próféta:
Csak hiszed. Ismerem újabb verseid. Éltet
a méreg.
Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek,
s
innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg
eljön az ország, amit
igért amaz ifju tanítvány,
rabbi, ki bétöltötte a törvényt és
szavainkat.
Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az az óra,
már
születőben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, -
kérdém? lásd az
az ország. Útrakelünk, gyere, gyüjtsük
össze a népet, hozd
feleséged s mess botokat már.
Vándornak jó társa a bot, nézd, add
ide azt ott,
az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha
göcsörtös.
1944 aug. 23 Bor
