Radnóti Miklós

Ó, régi börtönök

Ó, régi börtönök nyugalma, szép
      és régimódi szenvedés, halál,
költőhalál, fennkölt és hősi kép,
      tagolt beszéd, mely hallgatót talál, -
mily messzi már. A semmiségbe lép,
      ki most mozdulni mer. A köd szitál.
A valóság, mint megrepedt cserép,
      nem tart már formát és csak arra vár,
hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.
      Mi lesz most azzal, aki míg csak él,
      amíg csak élhet, formában beszél
s arról, mi van, - ítélni így tanít.

      S tanítna még. De minden szétesett.
      Hát ül és néz. Mert semmit sem tehet.

1944 márc. 27