Radnóti Miklós

Ötödik Ecloga

Töredék
Bálint György emlékére

Drága barátom, hogy dideregtem e vers hidegétől,
hogy rettegtem a szót, ma is elmenekültem előle.
Félsorokat róttam.
                                Másról, másról igyekeztem
írni, hiába! az éj, ez a rémes, rejtekező éj
rámszól: róla beszélj.
                                    És felriadok, de a hang már
hallgat, akár odakint Ukrajna mezőin a holtak.
Eltüntél.
               S ez az ősz se hozott hírt rólad.
                                                                  Az erdőn
ujra suhog ma a tél vad jóslata, húznak a súlyos
fellegek és hóval teli ujra megállnak az égen.
Élsz-e, ki tudja?
                           ma már én sem tudom, én se dühöngök,
hogyha legyintenek és fájdalmasan elfödik arcuk.
S nem tudnak semmit.
                                     De te élsz? S csak megsebesültél?
Jársz az avarban az erdei sár sürü illata közt, vagy
illat vagy magad is?
                                Már szálldos a hó a mezőkön.
Eltűnt, - koppan a hír.
                                    És dobban, dermed a szív bent.
Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred,
reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek
régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,
mint a halottakét -
                               Mégsem tudok írni ma rólad!

1943 nov. 21