Radnóti Miklós

TÁJ, VÁLTOZÁSSAL

Zápor marsolt át a gyönge erdőn,
tükrösre lépte a fák levelét,
négyet villantott még és égi,
enyhe csúcsokon gurult tovább a dörgés.

Csöppekkel motozott még a táj ott,
szuszogva ivott a papfejü domb;
búvásából röpült föl madár
és fújatta az édes széllel a tollát.

*

De fák mellén ráncolt lassan a bú,
gólyás vidék vizét ráncolja így
kotyogva zöldes békabánat
és savanyodott szélben a madár lehull.

Kutyák lábnyoma gyászos paszomány
a vékonyka sáron köröskörül
és lánc, mely csöngve köti össze
fa, madár és szél szipogó ijedelmét;

*

két csendőr, kiket árnyékuk kisért,
jött a szántáson tollasan által.