Radnóti Miklós
TÖRT
ELÉGIA
SÍK
SÁNDORNAK
1.
Életem írtam
kis bottal a porba
ott estefelé, hol két út összefutott.
Szörnyü
ábra volt; füstölt, mint záptojás
szegények ritkás asztalán
és
halálig mutatta magam:
államat
fölkötő kendő takarta
kiserkedt szőrözetem végül
és oszlottam
ott a selyem levegőben.
S az útontúli
lejtőn gyenge bokorra
szállt a madár; csapdosva tartotta
a
buktató ágon a súlyát
és elsiratott vékony fütyöléssel.
2.
Most estébe
fordult e sánta vasárnap
és itthon ülök. Békés és harcos könyveim
fölött
a polcokon s fiókjaim lukán
lidércként imbolyg a
házkutatás riadalma
s apró fényekkel tétovázik:
villanjon-é,
vagy várjon-e még?
Hát
villanjon! riadalom legyen itt
körülöttem! életem emlékei közt
két
férfi lóg két durva bitón
és apró hajakkal sodrott kötél
foszlik
a súlyuk alatt.
S mint hegyi
fák ágaiból
hajnalra kicsúszik az új ág,
úgy belőlem is
vadgalambhangu
versekben csúszik ki érettük a sírás.
3.
És mindennap
újszülött borzalommal élek
s oly nyugtalanul. Szeretőm karolásához
is
gond íze járul s egyre vadabb bennem
a szomorúság.
De néha azért
ő, ha azt hiszi
nem veszem észre, titkon hisz egy istent
és
ahhoz imádkozik értem.
