Radnóti Miklós

TÖRVÉNY

Darvak írkálnak változó
betűket az égre s hangjuk
úgy potyog, kopogva, mint a jég,

utánuk pillant most az ég
s megáll a támolygó idő.

Az ősz emlékké válik és
szikrázva élesül a szó
mit lomb közt pirosan ejt a szél,

szinte fütty már, mi ide ér,
olyan sikoltva ejti el.

Mert fagy készül itt, utána
hull a hó majd s alákerül
kegyetlen a földi mozgalom,

de bujdos ott s egy hajnalon
az új fű kidugja tőrét.

Törvény ez, eddig ér; erős
a tél, de sűrü lázadás
tör majd belőle föl tömötten.

Velünk tartasz-é? - mögöttem
súgva kérdez így a tájék.

Bólintok s érzem arcomon
elégedett szelét, piros
láng a lomb és int, hogy nem felejt.

Figyelj te is. Levelet ejt
eléd is. Várja válaszod.