Radnóti Miklós

ZÁPOR UTÁN

Két arcán két pipaccsal
pirúlt, hogy jődögélve jöttünk, - a rét;
s mint asszony, ki messzi emberét várja:
teli fény ült az enyhe dombon.

Majd ég dörrent, felhő repedt,
hosszúhaju zápor esett
és csattogva szerteszállt;

tócsába vert lepke hevert
s kapálgatva vizet kevert
a fulladó sok bogár.

Most szárító szél sürög
a zápornak ragyogó maradékán
és az ég arany hasadékán a nap
kibúvik s végigfut a lombon

    és végigfut a fán
    s a bokron is végig,
    gyorsan felejt a táj
    és gyorsan az ég is.

Nyár szusszan ujra a levegőre
s a gyönge fűre sziszegő fény száll.
Csönd van s előre hajlik a fűszál
és fodros hő száll szerte odafönt.

    Száll a hő s a fáján
    fénytől hajladoz ág;
    ránktekint ravaszdi
    mosollyal a száján
    s csucsorít a világ.