Reményik Sándor

A félixfürdői tölgyek alatt

Álltam alattatok,
Idéztem néktek a tavalyi vért,
Omlásának tanúi voltatok.
Láttátok a halált.
Nem rögződött belétek irtó képe?
Hogy zölden lengettétek ágatok'
Egy év mulva megint a nyári égre.

Álltam alattatok,
A töltés martján kerestem a vért, -
S ámultam, hogy ki nem száradtatok!

Az őrház pici jelző-csengettyűje
Csengett csupán az őszi némaságba,
Olyan volt ez az örök-hang a csendbe',
Mint templomokban örökmécsek lángja.

S ez az örök-hang azt csengette nékem,
Hogy zöldág virul a fekete véren,
S legyen bár a vér áradata tenger -
A tölgy is felejt, felejt - mint az ember.