Reményik Sándor

A fügefa

Nem megmondottam-e néked, hogy higyj,
S meglátod dicsőségét az Atyának?

Higyjek... De ép ez lenne a csoda,
Elindulása minden más csodának.

Ha egyszer megtelnék a kebelem -
Úgy lenne tele, ahogy most üres -

S leborulván, kőhöz sujtva fejem,
Nemcsak szám szólná: Uram, meg ne vess!

Higyjek... - de ha hiába akarom!
Ha nincs bennem, honnan vegyek hitet?

Pedig ez a Te alfád s omegád,
Egyetlen és örök feltételed.

Kinyitnám Neked minden kapumat -
De ha merevek s makacsok a zárak!

Teremts bennem, teremts bennem hitet,
Ha Teremtője Te vagy a világnak!!

Tedd, hogy lerogyjak eszméletlenül
S új eszmélettel virradjak fel reggel -

Le ne peregjen rólam harmatod,
S bár egy rögöt mozdítsak meg hitemmel!

Állok, fügefa, gyümölcstelenül,
De gyümölcstelenségem férge rág -

Te jössz, szigorún int szemöldököd
S megátkozod a tehetetlen fát.

Mivel eddig nem termett jó gyümölcsöt,
Ne is teremjen többé már soha -

Átkod előtt is átkozott volt régen -
S tehetett-e róla a fügefa??!