Reményik Sándor

A tenger álmai

Tenger, tenger, hát ilyen is tudsz lenni:
Ily halottcsendes, halotthalavány?
Utolsó szentség fényes kenete,
Örök olaja csöppent rád talán?
Hogy arcodon minden ránc elsimult,
S redőtlen szfinksz lettél, szelíd talány.
Vagy álmodol, csak álmodol talán?
Látóhatárod párás peremén
Álmaid lepke-szárnyai lebegnek,
Lélekzetét is alig hallani
Nagy, mozdulatlan világ-kebelednek.
Olajos tükröd mozdulatlan síkján
Kis tarka pillangóid ellebegnek,
Már túl is vannak hetedhét-határon
S te nem eszmélhetsz rá, hogy amit láttál,
Csak lemenő nap s rőt vitorlavászon.