Reményik Sándor

Andrée naplója

Könyvek, ti világjáró győztesek,
Kik minden titkot kínálva kitártok:
Vád-iratok és ön-igazolások,
Ragyogó, forró, zengő memoárok, -
A megfagyott napló történetét
Fagyott gazdája mellett - hallottátok?
Úgy összefagytak fakó lapjai
Harminchárom sark-övi tél alatt:
Véső vájhatná, fejsze feszíthetné
E sors-szerűn szemérmes lapokat.

Oda nem hatott semmi földi szó,
Se vadgalamb-kacaj, se ágyúszó.
És onnan nem jött semmi felelet,
Egy ige sem: igen, nem, meglehet...
Semmi...
Harminchárom örök-egy télen át
Az Északfény: a töretlen pecsét
Őrizte ezt a férfi-balladát.

A langyos napon most lassan felenged
S lapozható lesz a zord pergamen.
S nyilvánvaló lesz: mit sem nőtt azóta
A hősiség s a halálfélelem.
A világ-kép barázdáltabb talán
S torzabb a tömeg-arc a világ-lázban, -
De nem nagyobb s nem is félelmesebb,
Mint a haldokló Ember - egymagában.