Reményik Sándor

Anonyma

Nem rég jöttem haza.
Az otthonomban rózsákat találtam.
Akkor-nap küldte nekem valaki.
Alakja, arca, neve ismeretlen,
A lénye rózsaillatú titok:
Anonyma.
Keresni lehet akár mindenütt,
De megtalálni nem lehet sehol,
Selyem-jelkendőt ágra nem akasztott,
Amerre járt, gondosan eltörölte
Minden lépés után a lábnyomát
Még sejtetni sem akarta magát.
Az ősz függönye mögötte lement.

Anonyma, ki nem akartál lenni
Más, csak a költő névtelen jegyzője,
Anonyma, ki rózsaszirom-tollal
Lelkembe írtál egy fejezetet:
Hálából neked szobrot emelek,
Úgy állsz majd lelkem őszi ligetében,
Márványcsuklyádban, akár ama másik,
Márványcsuklyád alól nagymessziről
Csak örökfényű mély szemed világlik,
Míg körül hullanak a levelek.

De vigyázz Anonyma, jól vigyázz!
Ha találkoznánk véletlenül ketten:
Akkor se, sose áruld el magad!
Vigyázz: villám a szemed rebbenése,
Szobrodba sisteregve belecsap.
Amíg a titkos rózsaillat illan,
Leomlik mennydörögve az Alak, -
S én elmondhatom: elvesztettelek
Anonyma - mert megtaláltalak.