Reményik Sándor

Archimedes

Hisz minden dolgunk bús játék csupán,
Oltári füst, mely semmiségbe téved,
De játszó lelke bús tündértaván
Elringatózva, százszor boldog az,
Kinek játéka drágább, mint az élet.
Kinek álmodva, - nem rögös az út,
Az égő házba aki visszafut
Egy színehagyott vén pergamenért
Csak megszokásból, - úgy - szórakozottan, -
Ki letörli közömbösen a vért
Arcáról, - nem sejtve, hogy sebet kapott
Mert eltűnődött, - elgondolkodott.
A halált aki észre sem veszi -
kinék nincs érkezése félni tőle...
Aki nem néz sem hátra, sem előre...

Aki, ha villan már a gyilkos fény
Az ellenség fent élű tőrein -
Szól hűvösen: "Ne bántsd a köreim!"