Reményik Sándor

Az én szobám

Nem volt ilyen szobám soha:
Alacsony kis padlásszoba,
De szeme égigérő hegyre néz
S a hegy viszont az ő szemébe.
Benne nehány bútordarab,
Oly durván összerótt, -
De visszadobnék minden földi jót,
Ha ezért kínálnák cserébe.

Ez az én remeteszobácskám.
Körül a falon fenyő, páfrány,
És vadvirág az asztalon.
Szeretteim a nagyvilágban,
Látjátok: én most itt lakom.

Az ablakokon zöld zsalu van:
Nehéz, zöld pilla a szemen,
De a szempillát nem csukom be
Virrasszon örök-éberen.

Nappal lássam, hogy fut a felhő,
Éjjel halljam, mit nyög az erdő,
S mint zúgnak körül a vizek, -

Amen. Nincs tovább. Itt hiszek.