Reményik Sándor

Az eredet felé

A vers, a vers csak egy patak,
És én is egy patak vagyok,
Fölöttem csillag tündököl,
Alattam örvény kavarog.
Egy más patakba valahol
Harsogva beleszakadok.
Patak vagyok, patak vagyok.
Patak: ép szemmel látható,
Patak: ép füllel hallható.
Bennem véres kéz, szennyes kéz,
Tiszta kéz, egyként mosható.
Patak vagyok, lélek vagyok,
Fölöttem csillag tündököl.
Alattam örvény kavarog,
Egy más lélekbe valahol
Harsogva beleszakadok.

De mentél-e már fölfele?
Patak partján, meder nyomán
Mentél az Eredet fele?
Ahol a víz, a vad pogány
Gránit-ágyát fektette le.
Mert keresztelnek bár vele:
Ő maga marad vad pogány,
Pogány erőnek kútfeje.
Patak partján, meder nyomán
Mentél az Eredet fele?

Egy sziklafordulónál láttad
Kettéválni a patakot?
S két új ágra az egyik ágat
Szakadni nemsokára, láttad?
S a végtelenig így tovább?...
Hogy követni az agy kifárad
S követni elkopik a láb.
A hajszál-ereket követted
A végtelenig így, tovább?!

Ezek a versem ősei.
Ezek az én elődeim,
Millió rejtelmes hatás:
Harmat-verés, sugár-csapás,
Jég-szakadás, hó-olvadás,
Zsoltáros forrás-buggyanás.
Ezek az én elődeim.
Szent döbbenettel gondolok
Rájok, míg medremben futok
S tajtékzom sorsom kövein.
Mind, mind az én elődeim.

S ha ősöm millió hatás,
Harmat-verés, sugár-csapás,
Jég-szakadás, hó-olvadás,
Zsoltáros forrás-buggyanás:
Legyen e vers most ükeimre
Telt-hangú, zengő áldomás.
Kik hangom zengővé tevétek,
Hozsánna: millió hatás!

A vers, a vers csak egy patak,
S én vele egy patak vagyok,
Fölöttem csillag tündököl,
Alattam örvény kavarog.
Egy más patakba valahol
Harsogva beleszakadok.