Reményik Sándor

Beszélgetés Beethovennel

     "Mester, piros köd száll az őszi tájra,
Mester, csukódnak, nyílnak börtönök,
November van, s a forradalmak árja
A földön végigsöpör, dübörög,
Órák alatt világok váltakoznak."

"Nem érdekel. Én egy vagyok s örök."
"A Szabadság, kezében véres karddal
A világ füstös színpadára hág,
Inognak trónok, hullnak koronák,
Hallod, hogy zeng a rettenetes kardal.
Királyokhoz az idő mostoha!"

"Én nem lehetek trónfosztott soha."

"Nem így álmodtad Te is egykoron
Mester, dalba nem így öntötted-e?
A nép, immár egyetlen hatalom,
Béklyóit nem zenédben törte le?
Mester, dalod örök forradalom,
E harsonás kor a Te riadód!"

"Hozzám mérni ne merd a korcs valót,
A dalom zeng túl Időn, Életen.
Ha láng kavarja petyhüdt véretek,
Ha megdermeszt a fagyos félelem,
Ha bíztok, mertek, ha akartok, vágytok,
Ha ernyedten a félúton megálltok:
Ez mind bennem zeng; ez mind én vagyok,
Bennem zúg minden forradalmatok,
De minden, mi a ti szívetekben égett,
Tisztább lett, mert az én szívembe tévedt."

"Mester, a világ könnyben, vérben, lángban!"

"A dalom zeng túl Időn, Életen,
S a dalomban örök vigasztalás van.
A föld lehullhat, mint fonnyadt virág,
S hervadt arcát a hideg csillagok
Nézhetik. Kilobbanhat a világ,
Mint egyetlen, magános gyertyaszál,
És rombadűlhet minden földön-égen,
De nekem akkor se lesz temetésem."