Reményik Sándor

Egy repkénylevélre

Izgalmas és nyugodt órák, bántó és kedves arcok, bízás, csüggedés,
küszködések hosszú hosszú sorfala közt jöttem ide ki hozzád, végső béke,
kisvárosi temető. Hozzád, kedves Halottam... Kövedre szelíden ejtek egypár
vadvirágot. Hozom Neked mindazt, amit az élet adhat a Halálnak, az én
életem: egy csokor hervadást és nehány fáradt lélekszálat... Fogadd
szívesen s ne ingasd szemrehányón ősz fejed, amért csak ilyen vagyok...

Tőled cserébe elviszek innen egy repkénylevelet... A sírról... Nem félek
tőle. Hiszek benne... Nézni fogom... és megpihenni szeretnék rajta és
ráfektetni a lelkem, mint egy finom, kis, örökzöld hintára... s ringani
rajta... Látod, olyan formás és olyan üde, mint a Te Életed... Olyan
befejezett, egész, változatlan, mint a Halál élete, az el nem múló...

Ringasd a lelkem, örökzöld levélhinta. Állj keményen szuronyos
őrség: szélfogó fenyves a temető fölött... Maradjon a Békesség Nálad,
kedves Halottam...

És nálam is...

Isten Veled...