Reményik Sándor

Három kommentár három festményhez

I. Pierrot szabadulása

A parkban nesz se kél, szellő se leng,
Kristálycsillámos téli éj dereng.

Kezébe' lámpa - és ámulva áll,
Mögötte messze már a karnevál.

A karneválban valamire várt,
Azután - hogy, hogy-nem, idetalált.

A bálterem fülledt volt, s rekkenő, -
Az éj, s a hó, s a csend pihentető.

S most kékes-fehér hó-fátylakon át
A szeme issza, issza a csudát.

Előtte, - ilyet nem ád Karnevál:
Egy nő. Egy márványarc. Az Ideál.

2. Péter-Pál-nap

Be félelmes a te szimbolumod:
A dél hevétől lankadt munka-láz,

Roppant rendeken alélt arató
Arasznyi ember, óriás kalász.
Be félelmes a te szimbolumod:
Ember, ki emberfelettit kaszál
Az idő fogy, s a munka nem fogy el
S valahol lesben áll már a halál.

3. A mennybemenetel

Csak száll, csak száll, emelkedik,
És önnön fényében ragyog,
Alatta örvénylenek már
A mélységben a csillagok.

Embernek szédül a feje,
S borzong a gondolatra is:
A csillagokra nézni - le!!

Ember az üdvösség ízét
Akkor érzi, ha fölveti
Bús éjeken tekintetét,
S kigyúl a lelke csipkebokra.

Ő - letekint - a csillagokra.