Reményik Sándor

Hieroglifek

Igaz: a világ tágas térein
Én mindenkié mégsem lehetek,
Hieroglifek költeményeim.
A kulcs hozzájok: rokon szenvedés,
És rokon örömök,
Tükörré, óriástükörré,
Kiki számára sorstükörré
Csak úgy növök.
Akinek lénye nem rokon velem,
Annak a pillantása fennakad
Egy fénytelen, vak, konok üvegen.
Az nem látja meg bennem önmagát,
Az engem magának százszor felád
S én százszor megoldatlan maradok,
Hieroglif, hieroglif vagyok.

Isten előtt így állok én is,
Az Ős-hieroglif előtt,
S oldozgatom, oldozgatom,
De annyit értek csak belőle,
Amennyi lényemmel rokon.