Reményik Sándor

Kerestük ketten a harmadikat

     Téltől, világtól egyre távolodva,
Mind magasabban tél s világ felett
Húzott, vonult, szárnyalt a Kék Madár.
A hóra még árnyékot sem vetett.

Mentünk ketten a temető felé
És nem kerestünk csuda-madarat,
Csak egy friss hantot a sír-labirintben:
Testvérek ketten: a Harmadikat.

Tyltyl s Mytyl... - - Mytyl szólt: "Erre hozták.
Húnyt szemmel járok ezen az úton
Sokszor azóta... Fent van a tetőn.
Közel vagyunk... És most - mégsem tudom.

Azóta itten annyi friss sírt ástak
És változott, és nőtt a temető
Akár a város, - két hónapja csak -
A hantok tengerében hol van Ő?"

Halk síri kalauzom elhallgatott.
Mentünk némán és kutattunk tovább
Szitált a hó és fázott a kezünk
És kezünkben a Holtnak szánt virág.

Ó-esztendő utolsó napja volt,
Alant a roppant város ködbe tűnt,
Fent, a növekvő nagy sír-labirintben
A rejtett sír bújócskázott velünk.

És mintha titkos, édes és meleg
Madárka-hangon szólna a "halott":
Testvérkéim, ne itt keressetek:
"Tliri-tliri"... én ép itt nem vagyok.