Reményik Sándor

Kimondhatatlan

Borong, borong a mélyben valami,
A versem nem bírja kivallani.

Kísér, kísér tűnt tündér-hangulat:
Anyámmal - a gesztenyefák alatt

Jártunk, a Fellegváron - mély avar -
Ó, mennyi fényes gesztenyét takar.

Egy halvány asszony és egy kisgyerek,
És őszi fák közt zord épületek.

Katona-házak. S messzebb, gondolom:
A rettentő puskaporos-torony.

De nincsen robbanás, csak zizzenés,
Halk hervadás, aranypermetezés.

E hangulattal mit is akarok?
Alig melegít és alig ragyog.

Talán csak járnék künn az avaron,
A régi gesztenyéket akarom.

Hogy hídról hintsem a Szamosba mind,
S lássam, a hullámokon hogy kering.

Lássam, hogy viszi a víz lefelé,
A Tisza felé, a tenger felé.

Talán nem is akarok semmi mást
Csak egy multból jövő símogatást.

Csak kapcsolódni holt Anyám kezével
És játszani a fényes gesztenyékkel.