Reményik Sándor

Legyen még valami!

Oly édes, gazdag volt a nap,
Mint a málna s a méz
S bár régesrégen nyugta jött,
A nyughatatlan kis csapat
Pihenni mégse kész.
Állunk az erdészház előtt,
Kicsit tanácstalan,
Le kellene feküdni már:
Csak ez, mi hátra van.
Csak ez... Ámde szívünk szorul:
Mért ment le ez a nap?
Mikor jön vissza ez a nyár?
Oszlik az így összeszokott
Kicsiny testvér-csapat?
Körös-körül nő a homály,
A fenyves feketül -
Erőltetett a hangulat,
A csend ránknehezül.
S ekkor hirtelen kiszakad,
Hogy messze hallani,
Egy lány szívéből a sikoltás:
"Legyen még valami!"

Tudom, nem így volt, édes lányok,
Vagy mondjuk: nem így ép.
De engem már rég ez kísérget,
E kísértetibb kép.
Nevettünk akkor jólesőn
A furcsa mondaton,
S hogy nem tudtunk betelni semmikép
A lélekmézzel ama szép napon.
De most, de most, hogy feketül
Minden körös-körül,
S a csend lassan panasztalan
Szívemre nehezül,
S úgy érzem, nincsen hátra más:
Le kell feküdni már,
Elemlámpás fénykört nem ír,
Nem száll jánosbogár: - -
Szeretném, ha szívemből kiszakadna
Egy sikoltás, mit messze hallani:
Irgalmas Isten, napnyugta után is:
Legyen még valami!