Reményik Sándor
Levél a györgyfalvi
leánykonferenciáról
"Egy ifjúsági konferencián,
Reggel, korán,
A földön ülve,
Térdemre fektetve a Bibliám,
A Biblián
(Amíg szunnyadnak még a többiek)
Írom Magának ezt a levelet.
Hogy tudja:
Városunk határán e kis falucska
Most
Isten tanyája lett.
Zsoltárok szállnak, versek zengenek.
A Magasságos beszédeivel
Csordultig a szívünk,
S akarva-nem-akarva
Maga is itt imádkozik velünk,
Míg alacsony szemöldökfa alatt,
Kis ablakokon az ég benevet..."
Megkaptam és elolvastam mohón,
Nem egyszer ezt a kedves levelet,
Ezt a kedves,
Ezt a kemény erdélyi levelet.
És a sorok:
Apóbetűs asszonysorok
Úgy zengtek, mint a reformátorok,
Hajdan,
Üldöztetések irtó idején.
Valami nagy, végső népi remény
Izzott fel a sorok között ragyogva,
Valami múlhatatlanba-fogódzás:
"Tebenned bíztunk eleitől fogva!"
Én Istenem, tedd hát, ha teheted:
(Míg szunnyadnak,
Szunnyadnak a ránk bízott többiek)
Úgy írjuk mi is minden dolgainkat,
Mi: otthon-maradt pennaforgatók,
Mint az a lélek azt a levelet.
Olyan egyszerűn, olyan igazán,
Túl bölcselkedésen, politikán,
A puszta földön ülve,
Reggel, korán,
A térdünkre fektetett Biblián.
1933 április 6