Reményik Sándor

Lobogódísz

Fekete fenyőlobogók közt
Lobog egy hófehér:
Én vagyok az, - fehér ruhámba
Belemarkolt a szél.

Az Isten ezt a szirt-tetőt
Lobogódíszbe vonta,
Fennen lobognak zászlai:
Fekete-fehér pompa.

Zászlótestvérek, bús fenyők,
Rivalljon most az ének:
Egy roppant kéz utánam nyúlt
És kitűzött közétek.

Zászló vagyok zászlók között,
És feszülök a szélbe,
És nőni érzem magamat
Az időbe s a térbe.

S az időn túl s a teren túl
Az örökkévalóba,
Én, lélek, egyetlen való:
Az Isten lobogója.