Reményik Sándor

Rádió-oszlop a Házsongárd-tetőn

Te fémszálakból ég felé feszített
Modern obeliszk, - szikár és szilárd,
Hogy a szélrózsa minden szögletéből
Az üzenetek millióit várd, -
Te érzékenyre hangolt tompa érc,
Világ póznája: sok mindent megértsz,
Sok mindent tudsz.
A népek sorsa, az Ember jövője
Feléd süvít a messzeségen át,
Füleled Párizs, London zsivaját,
Kinyujtod tapogató csápjaid,
És zúgni érzed az Idő szelét,
Kattogni hallod a történelem
Lendítő kerekét.
Sok mindent tudsz.
Én hozzád képest semmit sem tudok...

De hallod-e a virágok neszét,
Amikor fölemelik fejüket?
Egy hazavágyó árva szívverés
Halk ütemére nem vagy-e süket?
Tudod-e, hogy itt most bűbájos ősz van,
S tövedben ég a sápadt kikerics,
S dalolnak az itt maradt madarak, -
Világ-bölcs, érted ezt a nyelvet is?
Tudod-e, "mily mélység egy üres fészek"?
Hogy mozdul meg a rögben is a lélek?

Látod, én olyan begubózva élek,
És másoktól, és magamtól futok,
És hozzád képest semmit sem tudok.
De ezt tudom.