Reményik Sándor

Régi verseim nyomán

Néptelen esti utcán ballagok,
Zsonganak bennem régi dallamok.
Nézem a tornyokat, tetőket,
Ezek látták születni őket.
Hallották lelkem titkos szárnyverését,
Lendülőfélben feléd, égi Szépség.
Az alkotás ős-kohójába láttak
Egyszer e csukottszemű esti házak.
Mit látnak most? Vigasztalan borút,
Hámor-tüzek helyett hámor-hamut.
Régi dalaim nyomán ballagok,
Zsonganak, zsonganak a dallamok.
Már nem tudom: enyémek, nem enyémek,
Nem tudom: magamat, vagy mást idézek.
Csak új dal nem kél a régi nyomán,
S ha kél, mint ez itt, olyan halovány.