Reményik Sándor

Sárika repatriál

November ül a rónaság fölött,
Köd fekszik a sinen.
Csak áll, csak áll a szomorú vonat,
A szomszéd sinen egy mozdony tolat,
S értünk a távol hasztalan izen.

Élesztjük, mint egy Veszta-lángot
A kis tüzet a vagón közepén,
Én most a húgom násznagya vagyok,
S túl a határon vár a vőlegény, -
De furcsa, furcsa násznagy vagyok én.

A határon túl vár a vőlegény,
A határon túl ég a szerelem,
De innen még a vámsorompó áll,
S a vámon túl a násznagy nem megyen.
Ó furcsa lakzi, furcsa, balga bál!

És ha majd holnap indul a vonat,
A menyasszony megy, a násznagy marad.
S hogy kelet felé lassan visszafordul:
A feje szédül, de nem édes bortul. -
Erdélyben - így ülnek ma lakzikat.