Reményik Sándor

Szeretnélek mellenragadni...

Ember, akárki légy -
Ha államfő, népvezér, sorsot-forgató kormány kormányosa vagy,
Ha forradalmár, ellenforradalmár, hadiszerkészítő vagy,
Ha akármilyen hatalom van a kezedben - annyival inkább:
Szeretnélek mellenragadni!
Szemedbe nézni igéző, iszonyatos fekete nézéssel
Sokáig, végtelen sokáig -
S szeretném megkérdezni azután tőled:
Tudod-e vajjon, hogy meghalsz?
Tudod-e vajjon?
Nem úgy, ahogy tudni szokás,
Nem azzal az olykori, vagy mindennapi, de mindíg távoli tudással,
Nem azzal, hogy persze, egyszer mindnyájan meghalunk,
Én is, hogyne, de talán mégis hamarabb a másik,
Nem így, ahogy tudni szokás,
Hanem azzal az egészen személyes, közeli borzadással,
Teljes bizonyossággal, mely most az én szívemben van:
Ember, meghalunk rákban, vagy tüdősorvadásban,
Vagy szívbajban, vagy vesebajban, vagy gutaütésben,
Válogatott fajaiban az újonnan felfedezett betegségeknek,
Vagy végelgyengülésben az emberi kor legvégső határán,
Kimondhatatlan szenvedések után - ágyban párnák között is!

Ember, akárki légy -
Gondoltál-e valaha már erre, a gondolatnak
Azzal a teljes tökéletességével,
Amellyel most én erre gondolok,
Gondolok iszonyodva,
Ámde a borzalomnak
Milliomodrészét sem bírom kifejezni?
Ágyban, párnák között is így -
Résztvevő emberek, orvosok, ápolótestvérek között is így -
Természetes halállal!

Természetes hát a halál?
Szükségszerű, de nem természetes.
Ágyban, párnák közt sem természetes.
Végelgyengülésben, az emberi kor legvégső határán sem az.
Nézz magadba ember, akárki légy,
Az én mostani nézésemmel nézz magadba.
S tagadd, ha tudod ezt!

Mióta vagy, mióta embervilág létezik,
Egyetlenegy ellenséged van csupán ember neked: a halál.
Egyetlenegy: aki ellen küzdeni, reménytelenül bár: méltó feladat -
Ha ugyan érték valóban ez az élet
És isteni ajándék, amint papjaid nem győzik hirdetni eléggé. -

S te mit cselekszel?
Mit cselekszel időtlen idők óta?
Egyetlen ellenséged pártjára álltál,
A halál szövetségesévé szegődtél önmagad ellen,
Mióta Kain Ábelt agyonütötte,
Emberléted embervértől véres hajnala óta.
Nem elég neked a természetes halál iszonyúsága,
Nem elég a himlő, kolera, pestis, minden dögvész kaszája.
Kiegyenesítetted a halál természetes görbe kaszáját,
Mögéje álltál szuronyerdeiddel,
Mögéje tankjaiddal, tengeralattjáróiddal, repülőgépeiddel.
Aratását megezerszerezted.
Jó munkát és hihetetlenül gyors munkát végeztetsz vele.
Agyrémeid, melyeket világnézeteknek nevezel,
Melyektől világod jobbrafordulását várod,
Melyek tövét vér-óceánokkal áztatod:
Nem érik meg egyetlen ember egyetlen kiontott csepp vérét sem soha!

Ember, akárki légy -
Gondoltál-e már igazán arra, hogy közeleg a vég,
Az enyém, a tiéd, az övé, mindannyiunké?
Közeledik az embervilág embervértől véres napnyugovása -
Az utolsó Ábel és az utolsó Kain
Egyetlenegy utolsó rettentő baltacsapással
Egymást ütik agyon.
S a porondon a te őrületed hű szövetségese,
Öröktől való egyetlen, könyörtelen ellenfeled marad csupán
Egyedül?!!