Reményik Sándor
Szoborleleplezés
"Valahányszor szemfedő borul a testre,
mindannyiszor lepel hull le a lélekről.
És ha ez a lélek nagy és fényes gondolatok
hordozója volt, akkor a temetés nem
gyász, - hanem diadalünnep, mert
hiszen szobor-, azaz lélekleleplezés".
Prohászka
Mi történt itt, mi is ment végbe hát?
Egy állvány letört. Gerendázatát
Az ácslegények szerteszéjjel vitték.
Egy állvány letört. Ennyi az egész.
Most páncél nélkül fénylik a vitéz,
Pajzsot nem hord és dárdát nem emel.
Egy állvány letört. Ennyi az egész.
Egy állvány letört. S lehullt a lepel.
Itt állunk pusztán, mezítelenül.
Itt állunk pusztán, csak lélek vagyunk.
De megláttuk, mi rejtve volt belül,
Megláttuk halhatatlan alakunk,
Márványbavésett, örök önmagunk:
Ez a márványarc talán int és vádol.
De benne hősök kiáltása dermed
És róla bölcsek mosolya világol
És rajta költők álma ünnepel.
Ez arcot rozsda nem fogja, sem átok, -
És elmulhatnak tőlünk a világok -
De ez nem múlik el.
