Reményik Sándor

Új poétáknak adott hatalom

Minekünk nem adatott hatalom
Eltréfálkozni a sírok fölött,
S a bánatfából kivirágoztatni
Ráimádkozással az örömöt.
A bánat egyetemes és örök,
És mély, mint a világ, -
S talán nem is fontos, hogy elvegyed
Vigasztalással a föld bánatát,
Csak az, hogy együtt bánkódjál vele.
Hogy mezítelen, csupasz vállait
Irgalom-palásttal borítsad be.
Hogy zajlását álommá finomítsd,
S éjjelét csillaggal ültesd tele.
Hogy néma nyelvét beszédre megoldjad
És száraz kínját könnybe kifakaszd.

Aztán - Istenre bízzad a vigaszt.