Reményik Sándor

Üzenet a Marsról

Halló kíváncsiak!
Kis porszemek egy nagyobb porszemen.
Férfiemberek, asszonyemberek,
Rádiósok, repülőgépesek,
Betegek, bénák, balgák, nyomorultak.
Idehallgassatok:
Bennünket szépen békén hagyjatok.
Zúzzátok szét a teleszkópokat.
A csillagdákat romboljátok le,
Vágjátok a falhoz a rádiót!
Ne fedezzétek fel soha, soha
Azt a gépet, mely idáig röpít!

Itt semmi sincs,
Amért érdemes volna idejönni,
Nyomorúság van, úgy, mint nálatok.
Sírás, nevetés, cirkusz, céltalanság,
Harc, hajsza és halál.
Mindez egy fénylő pontba tömörül,
E pont ragyog estéitek egén,
S ti néven nevezitek, mondva: csillag!
A teremtett világ könyörtelen,
Benne egyetlen enyhülés: a látszat.
Őrizzétek meg szegény-magatoknak
S unokátoknak ezt a látszatot.

Nos rajta hát:
Vágjátok a falhoz a rádiót,
A csillagdákat romboljátok le,
Zúzzátok szét a teleszkópokat.
Úgy csudáljátok - fegyvertelenül,
Tenger fájdalom hogyan tömörül
Csillaggá csalfa messzeségen át.