Reményik Sándor

Valaki álmodott...

Valaki rólam nagyot álmodott,
Martírnak álmodott meg - engemet.

Ha így lett volna, - már rég nem cipelném
Törpén tovább a törpe éveket.

Hamuszín hajnal... zord kaszárnyatér,
Egy modern Neugebäude - meglehet...

Most sorakozó... tompa gyászdobok
Visszhangozzák a végső ütemet.

Most zár csikordul... börtönajtó nyílik...
Nem engedem bekötni szememet.

Most - vezényszóra fölemelkedik
Négy puskacső, - és némán rámmered.

Most - egy utolsót kiáltok talán:
Erdély, az Isten maradjon Veled!

Aztán - piros vér, és fehér halál,
És zöld fű - békült poraim felett.

Ó, ismeretlen, naiv álmodó,
Ezt a víziót köszönöm neked.