Reményik Sándor

Világ világossága

Magas állványon nyitott Biblia -
Mögötte szikár gyertyaláng lobog.
Ember sehol.
Ez az Ige -
Akit talán mindenki elhagyott.
Ketten vannak csak: a Könyv és a Fény. -
Ez az Ige -
Világ végén talán,
Vagy kezdetén.
Úgy érzem most:
Világ végén talán.
Ez az Ige:
Társtalan Fölség, fölséges Magány.
Ki bírja ki?
Ember nem bírja ki.
Poéta ki nem bírja.
Ezt a magányt. - -
Csak a Világ Költője,
Ki verseit a végtelenbe írja.
Ez az Ige.
Nem a megszokott kép.
Nincsen gyülekezet.
A családi kör nem üli körül.
Nézd, be szikáran lángol,
Félelmesen világol.
Önmagának örül.
Világok tornyosodtak fel Öléből
S vissza világok hullanak Ölébe.
S nézd, mily magára van:
Még egy szerzetes sem hajol fölébe.

Költő, - ha egyszer minden elhagyott,
S nyitott lelkeddel magadra maradsz,
Magadra, mint a nyitott Biblia,
Magas polcon és olvasatlanul:
Szövétnek légy, ki ég,
Önmagának elég -
S egyedül lenni Istentől tanul.