Szabó Lőrinc

A becsi toronyban

Megint a becsi torony. Széditett
s vonzott lenézni. Gerendák felett
a két harang állt, nyitott érc-torok,
s mázsás nyelvét lógatva hallgatott.
De hogy táncolt, újjongva, zengve, ha
Kondor Laji, a harangozó fia,
meg én, húztuk nagy köteleiket!
Azt hittem a dobhártyám megreped,
úgy bömbölt a születő, szörnyü hang,
tőlem-felém úgy járt a két harang,
s olyanokat dörrent az oldalán
a nyelv, a két lüktető buzogány:
a porzó állvány, vas, gerenda, kő,
minden rezgett és rengett, rémitő!
A nagy lustább, a kicsi fürge volt,
szavuk csakugyan eget ostromolt,
hívott, üzent, összhang és borzalom -
szinte szétrobbant tőlük a torony.