Szabó Lőrinc

A borzasztó szégyen

Aztán borzasztón szégyelltem magam.
Ég s föld kiürűlt, és vigasztalan
józanság töltött el és fájdalom.
Mintha kő ütött volna homlokon,
úgy ébredtem... Órás és ékszerész:
hát ennyi volt csak, ennyi az egész?
Százszor elolvastam a betüket,
jártam fel-alá, minden üzletet
megnéztem, táblát: hátha... De sehol
semmi különös!... Világ s élet oly
szomorú lett: rettenetes pofont
adott az az I, s fölötte a pont,
ami hiányzott a szó közepén.
Egyszerre fáradt lettem és szegény,
és nagyon megijedtem: - Istenem,
milyen könnyű tévedni!... Debrecen
kicsúfolt!... Testem-lelkem zokogott:
Mért hagytuk el Balassagyarmatot?!