Szabó Lőrinc

A Sátán Műremekei

Vágyak koldusát, kétségbeesés
őrölt s uszított, gyáva remegés
pénztől, holnaptól, s émely, undor a
napi robottól. Biztonság, soha
nem ismertem boldog tájaidat:
legszebb éveim mocsok és harag
lepte, kormozta! Sokszor gondolom:
nem voltam-e, mint a zenekarom,
őrült kissé ezidétt magam is?
Énekelni akartam, és hamis
skálák csavarták hangom; emberi,
és embertelen lettem. Valami
betegség volt ez, belső, iszonyú
tüzijáték s füstbefúlt háború,
zűrzavar, omló ideáloké,
csikorgó vágy, új s szent ábrándoké,
ördögűzés, maga is ördögi -
versben: A Sátán Műremekei.