Szabó Lőrinc

"Akkor hát szerdán..."

Agyam forrt. Alig láttam Babitsot,
alig hallottam. Helyet mutatott.
Azután: "Kérem, jók a versei!"
(Egy hang: mit mondtam?!) "Jók. Közölheti
bármely lap, s Ön se vall szégyent vele."
"Bármely?" Hogy nyílt a remény szárnya! De:
"Bármely más!", mondta ő s elhallgatott.
"Vagyis a Nyugat...?" "Hát, a Nyugatot
még nem gondolnám." Szédítő öröm
zuhant ájulni. "Ha jól sejtem, Ön
most töri bentről a héját." "Tehát?"
"Érni kell, várni." A költő felállt.
Én már nem éltem. S az ajtóban: "A
formát érzi, de ez még iskola;
bár a legjobb" - a hang idegesen
objektív volt. (Harasó, öregem!
Harasó?) S végűl megint az övé:
"Akkor hát szerdán, nálam, öt felé."