Szabó Lőrinc

Az egész tó

Fehérben napozott. Szélcsöndes ujj
száz cirógatta; bátortalanúl,
de tavaszian. Jólesett neki.
A sok arany kör, mely húnyt szemei
alatt imbolygott, mélyre, messzire
belefúródott (egy-két centire),
s úgy feszitette teste rügyeit,
hogy az már virághusnak s egy kicsit
liliomszagnak érezte magát.
Talán az is volt. Fogta illatát
körötte tíz félmeztelen fiú:
szemük mohó méh! Örökmámorú
kút okádott mellettük. De neki
sajdultak emberi idegei:
elpirúlt, fölkelt, víz alá bukott.
S én láttam (fentről), négy végtagja hogy
nyílt és csukódott - mit megőrjitett:
az egész tó vele szeretkezett.