Szabó Lőrinc

Bodzafa

Ismerős volt, már majdnem ember, a
sarki telken az a nagy bodzafa,
már majdnem barát. Tán tíz is lehet
esztendeje, hogy, munkába menet,
naponta láttam: az autóbusz ott
állt meg előtte, és ami jutott
várás, szabad perc, nézelődni, azt
átbeszélgettük. Tavasszal paraszt
ruhát öltött, szép nagyvirágosat,
nyáron, mint én örűlt, hogy süt a nap,
ősszel, mikor bogyói értek, a
madaraknak lett rakott asztala,
s télen Raguzáról kérdezgetett.
Bölcs fa volt, szent; dús lombja, levele,
mint senki másnak; isten üzent vele,
s amit mondott, illat volt s költemény.
Egy nap kivágták. Most az üzenet,
a hiány. Az, hogy nincs ott a helyén!