Szabó Lőrinc

Csak egy kicsit is

Rettentő ébredés volt az a nap.
Dugtam, lepleztem csalódásomat.
Még rejtekezőbb lettem, csöndesebb,
s megútáltam a meséskönyveket.
Mese? Hát még mit, tán őrült vagyok?!
Ami történt, úgy megvert, kínozott,
hogy tűnt kincse helyett csak szégyenét
éreztette velem a veszteség.
Gyanakodva néztem mindenkire,
az árnyékra is, hogy nem ugrat-e.
Aztán valahogy az egész dolog
elmerűlt, nagy időre... De ahogy
zsibbadni kezdett szégyen s fájdalom,
százszor tapasztaltam még magamon,
hogy, jaj, lusta a kiábrándulás,
de fürge és ravasz az öncsalás:
Úristen, mennyit gyötrődik, amíg,
csak egy kicsit is, változik a szív!