Szabó Lőrinc

Dráma a tenger fenekén

Mégis ő vitt el, ez a nagymama
vitt el először színházba. Csoda
volt a sok plüss, a királyi terem,
a nagy ragyogás. Ünnepélyesen
viselkedtünk. Milyen kitüntetés,
hogy én ilyen szépet láthatok, és
hogy, ím, beavatnak valamibe,
ami csak a nagyoké! Semmi se
maradt bennem seb, tüske, fájdalom:
boldog voltam... A páholyban nagyon
szorultunk; én hátul álltam, s alig
értettem a színészek szavait,
de a Dráma a tenger fenekén
- ez volt a darab -, a sok kép, a fény,
a vízfüggönyön átködlő világ
úgy megbűvölt, hogy szemem-szám elállt,
s azóta is - negyven esztendeje? -
köröttem ring a tenger feneke.