Szabó Lőrinc

Elárvúlás

Robot és átok lett minden, amit
más rótt rám. Órák s vizsgák nyűgeit
könnyen vettem, de azt már nehezen,
hogy oly szegény, oly szűk az életem,
s még nehezebben, hogy, ha más nem ért,
csatáznom kelljen az igazamért.
Voltunk modernek négyen vagy öten
s hadszínterünk folyosó, tanterem,
önképzőkör: nemrég még bősz csaták
közt védtük Verlaine-t és Szekfű Gyulát,
s mikor az egyetem megrótta, nagy
köszöntővel hódoltunk Adynak -
de a lármának hamar vége lett:
félévkor kettes magaviselet
s egyéb ilyesmi... Untatott a harc;
Ady nem felelt, bántott a kudarc:
félrehúzódtam... Dögölj meg, világ!...
Magam voltam már, dacos árvaság.